Felhívás!

 

 

A Diákközéletért Alapítvány ezúton meghívja a Diák és Ifjúsági Vezetők Táborába azon települési diákönkormányzatok, diáktanácsok középiskolában tanuló diákvezetőit, akik szeretnének részt venni a 2014. évi Országos Diákparlament előkészítésében.

 

A tábor időpontja: 2014. január 17-19.

Helyszíne: Székesfehérvár.

 

Költségek

A tábor önköltségi ára 16.800 Ft/fő azonban az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásának köszönhetően a részt vevőket csak az útiköltség terheli. A kollégiumi szállás és a napi háromszori étkezés költségét a támogatásból fedezzük.

 

Jelentkezés

Jelentkezni a kitöltött és aláírt jelentkezési lap megküldésével lehet. Felhívjuk a figyelmet, hogy ha a jelentkező az elfogadott jelentkezése ellenére nem vesz részt a táborban, határidőn belül, de legkésőbb 2014. január 15-ig a jelentkezését sem vonja vissza és helyettest sem küld, köteles a ráeső önköltséget megtéríteni.

Települési diákönkormányzatonként egy diákképviselőt várunk. További jelentkezést csak akkor tudjuk elfogadni, ha a jelentkező diákönkormányzatok száma ezt lehetővé teszi.

A jelentkezési lapot a következő címre kell visszaküldeni 2014. január 9-ig:

Diákközéletért Alapítvány 1183 Budapest, Derkovits Gyula u. 39.

Kérjük a jelentkezési lapot elektronikus formában is küldjék meg az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

 

A jelentkezés elfogadásáról vagy elutasításáról e-mail értesítést küldünk.

 

 

Budapest, 2013. december 18.

 

 

dr. Jásper András

 

a kuratórium elnöke


 


 

 

 

 

 

 

 

 

A Diákjog.hu üzemeltetője a
Diákközéletért Alapítvány

DÖK Portál RSS

A hírcsatorna nem található.